Miért használunk 1 m²-es tatamit?

A tatami története

A tatami eredetileg Japánból származik. Ez, a hagyomány alapján rizsszalmából készült szőnyeg szolgált a japán házak padlóburkolataként. Vastagsága és anyaga úgy volt kialakítva, hogy az emberek tudjanak a házban mezítláb közlekedni, valamint a földön étkezni és aludni.

Az évek során azonban elterjedt a – főleg küzdősportok által használt – sport tatami használata is, melyről fontos leszögezni, hogy már teljesen más anyagból és méretekben készül: hiszen funkciója is merőben különbözik.

Mi a tatami előnye?

Ezeket a szőnyegeket olyan anyagokból készítik, hogy a lehető legjobban elnyeljék az ütéseket, azonban még elég kemények tudjanak maradni ahhoz, hogy ne akadályozzák a mozgást. Ez a kialakítás a Balance² órákon is jól jön, hiszen ugrálós gyakorlatainknál az anyaga tompítja az ízületekre érkező terhelést, statikus vagy gyorsasági munkánál viszont nem jelent akadályt – azaz nem süppedünk bele.

Higiéniai szempontból praktikus eszköz, hiszen a sporttatami anyaga nem nedvszívó – így nem gombásodik vagy penészedik, és egészségre ártalmas anyagokat sem tartalmaz. Könnyen tisztítható felület, melyet minden óra után fertőtlenítő hatású illóolaj készítménnyel törlünk át.

Hogyan használjuk ki a tatami 1 m²-es területetét? 

A Balance² megalkotásában a test egészségén felül a mentális képességek fejlesztése is fő szempont volt. Mivel az agyunk mértékegységekben számol, így elég neki egy egységnyi távolságot megtanítani, azt onnantól kezdve fogja tudni használni. Így ha megtanuljuk, hogy pontosan mekkora egy négyzetméter, abban mi hogyan helyezkedünk el, mennyi és milyen erőkifejtést kell tennünk, hogy azon belül mozogni tudjunk, azzal elérjük, hogy ezt bármilyen helyen és helyzetben egyaránt meg tudjuk tenni. Fejlődik általa a térérzékelésünk: képessé válunk felmérni a távolságokat például az ágy széle és a lábunk, vagy éppen az ajtófélfa és a könyökünk között, de közúti közlekedésünk során is előnyt jelent a környezetünkben lévő emberek és tárgyak minél pontosabb felmérése.

A koordinációs képességeink fejlsztése, a mozdulatok pontosságára fordított fokozott figyelem, az 1 m²-en való egyre pontosabb tájékozódás a testtudat kialakulásának fontos lépcsőfokai.

Leave a comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)