Biztosan mindenki életében előfordult már, hogy méltatlankodva állt a tükör előtt egy-egy zsírpárna létjogosultságát firtatva. A bikinimodellek korában a környezetünkből érkező nyomás nem segíti az egészséges testkép kialakulását, sőt, az egészség szó hallatán is az jut sokak eszébe, hogy az nem más, mint a betegségek hiánya. Az elhízásnak pedig ugye mennyi borzasztó következménye van – magas vérnyomás, szívinfarktus, sztrók, vesebetegség, cukorbetegség és még sorolhatnánk. Ha a zsírlerakódás ilyen ártalmas, akkor több millió év evolúciója során miért alakult ki, miért hízunk?

Szervezetünk egy folyton mozgó, változó rendszer, melyben minden pillanatban temérdek felépítő, lebontó és átalakító biokémiai folyamat zajlik. Ebből mi annyit élünk meg, hogy mindig csinálunk valamit: dolgozunk, megyünk, eszünk, alszunk, élünk. A folyamatos mozgáshoz viszont folyamatosan energiára van szükségünk. Az emberi szervezet nem képes az ún. szervetlen anyagokból, mint a szén-dioxid és a víz szerves anyagokat előállítani, hanem más élőlények által készített molekulák, azaz tápanyagok formájában kell azokat fölvennünk. A tápanyagokba pedig végső soron energia van csomagolva. Hogyan oldja meg testünk a folyamatos energiaigény és a szakaszos tápanyagfelvétel problémáját? Hát raktározással!

Testünk energiaigénye fedezésére tehát ún. makrotápanyagokat használ. Ezek a szénhidrátok, a zsírok és a fehérjék. Utóbbiakból az energiát csak végszükség, azaz tartós éhezés esetén nyerünk ki, a fehérjéket alapjában véve másra használjuk. Szénhidrátraktáraink kisebb mennyiségben a májban, nagyobban pedig – saját felhasználásra – az izmokban vannak. A zsírokat pedig a jó öreg zsírszövetben rejtegetjük.

Univerzális, azaz minden sejtféleség számára fölhasználható energiaforrásaink a szénhidrátok. Előnyük, hogy gyorsan tudunk belőlük energiát nyerni, hátrányuk, hogy kisebb mennyiségben raktározhatók. A zsírokban viszont kis helyen nagyon sok energia van becsomagolva, ráadásul a szívizom és a vázizmok kiválóan képesek zsírt is felhasználni a működésükhöz. Bizonyos sejtek, mint pl. az agysejtek azonban nem erre vannak kitalálva, nekik cukor kell.

Szervezetünk egy csodálatos rendszert alakított ki ennek a problémának a feloldására. Bőséges szénhidrátellátás esetén, pl. étkezés után mindenki (minden sejt) cukrot kap, a maradékból pedig egyrészt föltöltjük a szénhidrátraktárakat, másrészt zsírrá átalakítva raktározzuk. Ínség idején, pl. étkezések között pedig az agy cukrot kap a szénhidrátraktárakból, az izmok és egyéb szervek pedig zsírt használnak. Így az agyunk mindig cukorhoz tud jutni, az izmaink pedig a táplálékfelvételtől függetlenül is sokáig tudják mozgatni a testet.

Ez a rendszer persze nem a XXI. századi életmódunkra lett kifejlesztve. Gondoljunk bele, amikor még nem volt minden megállónál egy gyorsétterem, hanem a kardfogú tigrisek elől és a mamutok után rohangáltak őseink, akkor még igenis jelentős kérdés volt, hogy kihúzzuk-e a következő étkezésig, ráadásul azért az ételért keményen meg is kellett dolgozni. Ez volt valaha az ember életének egyensúlya: sok mozgás, esetleges tápanyagellátás, hatékony raktározás. Ennek a több millió évnyi életmódnak van benne a lenyomata ma is a génjeinkben. A gének pedig programok, amik lefutnak, ha bekapcsolják őket.

A hízás tehát nem rossz dolog, csak normális és szükséges. Az elmúlt néhány száz év életmódbeli változásaihoz egyszerűen még nem volt ideje alkalmazkodni a genetikánknak. A hízás ma két örökségünk egyensúlyának a megbomlása: a folyamatos mozgás helyett naphosszat ülünk, de legalábbis keveset mozgunk és valljuk be, a nap bármely szakában tudunk élelemhez jutni, úgyhogy a tápanyagellátás sem időszerű probléma már. E két folyamat eredője pedig a hatékony raktározás megnyilvánulása: a zsírfelhalmozás. 

Így talán már érthető és mindenki le tudja vezetni, hogy az életmódjából hogyan következik az a fránya zsírpárna, hol van a szervezete egyensúlya megborulva. Az összefüggések átlátásával viszont nem leszünk többé testünk áldozatai, hiszen gondolkodó lényként képesek vagyunk döntéseket hozni: és dönthetünk másként. Például hogy elkezdünk rendszeresen mozogni és tudatosan táplálkozni – vagy mindkettő, figyelve a testünkben bekövetkező változásokat és azoknak megfelelően alakítani tovább az életünket, a testünket. Hiszen magunkat végső soron mégiscsak mi alkotjuk meg, akár a tudatában vagyunk, akár nem.