Csercsics Dóra

A sport mindig is része volt az életemnek. Néhány éve egy térdsérülés következtében kerültem a Balance² mozgásterápiás edzésmódszerrel kapcsolatba a rehabiltációm során és itt ragadtam, sőt azóta már instruktor is lettem. Az első pillanattól kezdve olyan egyéni figyelmet, segítséget, szemléletet, háttér-információt kaptam, ami teljesen meglepett, mintha minden órát rám szabtak volna. Közös munkával az eredmények is jöttek és végül már nem akartam visszatérni a korábbi edzésekhez. Közben arra is rájöttem, hogy sohasem leszek kész, mert egyensúlyban, mozgáskoordinációban, mentális munkában mindig van hova tovább fejlődni és persze arra is, hogy a fájdalomra lehet másképp tekinteni.  Saját tapasztalatok alapján, úgy érzem, utat tudok mutatni, mert végig jártam és tudom honnan, hova és hogyan lehet eljutni.

Elérhetőség
E-mail: masszivkucko@gmail.com