Egy síelés margójára

Szabó Gabriella, Balance instruktor beszámolója


A héten síelni voltunk. Nem megszokott mozgás a testnek és nem lehet megszokásból tolni. Látok különbséget a mostani és a régebbi síelésem között. Azért írom ezt a levelet, hogy tudatosítsam és megosszam veletek, hogy mi változott a mozgásomon azóta, hogy a Balance-szal foglalkozom.

5 éves korom óta síelek. Számomra a hegyek között siklani örök szerelem, feltöltődés, meditáció. Amíg nem jártam Balance-ra, annyi volt meg, hogy hiába sportoltam és készültem már felnőttkorban a síelésre, mindig nagyon erős izomlázam volt a combomban és fájt a térdem, közben és utána is. Sokan tapasztalhatnak hasonlót, hiszen sokan gondolják úgy, hogy “a síelés kikészíti a térdeket, nem egészséges!”

Nálam a sport iránt a szerelem nagyobb volt annál, mint hogy azzal foglalkozzak, jó-e a testemnek vagy se. Ez gyökeresen megváltozott az edzésekkel, a Balance-szal. A testem igenis fontos, ebben élek, nem mindegy, hogy mit csinálok vele, tisztelem, szeretem. Az elmúlt 2 évben a Balance-szal “szeretgetem”.

Most teljesen másként álltam hozzá a síeléshez, mint korábban.

Először is bemelegítettem. Figyeltem a terhelés fokozatosságára, az első napon több pihenővel. A nap végén nyújtás majd szauna következett, hogy regenerálódjon a test a 25-30 km sízés után. A terhelést fokozatosan növeltem, ez tempóváltásokat és kevesebb megállókat jelentett.

Az utolsó nap küldetése az volt, hogy az 5 km hosszú pályát megálló nélkül csináljuk végig, többször. Mindezt úgy, hogy a gyerekekre is figyeltünk. Több mint 30 km-t síeltünk aznap, több határunkon is átmentünk. Ez napi 4-5 órányi mozgást jelentett mínusz 3 fokban.

Az idén leszek 44 éves.

Amit a jóleső fáradtságon túl tapasztaltam, hogy a testem egészében izomfáradás, égés, kisebb izomlázak jelentkeztek (pl. csípőhorpaszban, hátizmokban, vádliban, törzsizmokban, combban). Az megvolt régebbről is, hogy jól elfáradok és beáll a combom, most viszont nagyon erős fáradtság volt és nagyjából az egész testem égett. 11-12 órákat aludtam, este hamarabb elaludtam mint a gyerekek.

Arra jutottam, hogy mivel a Balance-szal a tartóizmokat is eddzük, olyan izmokat is tudok használni aktívan, amik helyett korábban a combomat használtam. Mikor egy majdnem függőleges partfalon jövök le, gyorsan kicsiket fordulva, minden tartóizom azon dolgozik, hogy fogja a léceket és ott forduljak, ahol akarok – mindezt nagy sebességnél is. Imádok gyorsan menni!

Viszont ez olyan hatás a testnek, amivel nem találkozik mindennap, de egyébként bármikor kellhet, és most már tudom is használni. Ez szintén a Balance hatása: nem csak hogy megvannak az izmaim, hanem megtörtént a beidegződés is, ezért tudom őket használni. Ezáltal többet ki tudok  hozni a testemből ebben a mozgásban is. A mozgásom pedig harmonikus, mondhatni egyben van. Mivel nem csupán combizomból hozom le a síelést, ezért a térdem se fáj, cserébe sok izom dolgozik, amiben jobban el lehet fáradni.

Felszabadító így síelni, hogy tudom irányítani a testem és bármilyen helyzetben

meg tudok állni. Például a kislányom, Rozi mikor elesett, 2 másodperc múlva ott álltam mellette, hogy nézzem jól van-e… közben bevágtak elém suhancok, nem volt gond, hogy kikerüljem őket és ne ütközzünk. Volt pár hasonlóan meredek helyzet, de nem estem el és nem is sérültem. Figyeltem a magamra és a környezetemre is.

Hálás vagyok, hogy van Balance, hogy lehet úgy is fejleszteni a testet, hogy aztán tudom is használni.

Az élet gyakorlat.

Leave a comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)